Izzasztó történet

2020.12.27

Az úgy volt, hogy Ervinnel már ezer éve megbeszéltük, hogy csinálok Timinek egy nyeregalátétet, régies kifejezéssel izzasztót, életfásat, szülinapjára vagy karácsonyra. Hogy melyikre, az majd eldől. Mármint hogy melyik évben. Majd ha úgy alakul. Persze sosem alakult úgy. Nem baj, majd jövőre. Közben telt az idő, házfelújítás volt, lett műhelyem is, eleinte bútorraktár és csatatér jelleggel. Még mindig elég nagy benne a káosz, de már úgy-ahogy használható. A fejemben motoszkáltak a gondolatok, képek. A végső lökést egy párna adta, aminek a mintáját egy buzsáki rátétes tulipán alapján terveztem, zöld, kék és sötétbarna színekkel.


Hmm, ez nem is lenne rossz. A kunfakó lovacskának remekül állna a sötétbarna, Timinek pedig a kék-zöld. Na és a minta is tökéletes. Nőies, de erőteljes, főleg, ha egy kis kirgiz jelleget adok az indáknak. Színátmenetesen elkészítve kifejezetten vagány. És persze a szív, amiből kiindul... Ez lesz az, ebből lesz Timi nyeregalátéte. Megrajzoltam a tervet: egy teljesen egyszerű, a huszár sabrakhoz hasonlóan kicsit fecskefarkú, univerzális, túra- és bocknyereghez igazított alapformára került a minta. A mérete nem lehet túl nagy, hiszen a lovacska kicsi (Khm, vagyis normál ló) méretű, de azért egy nagyobb túranyereghez is jó legyen. Ervin kérte, hogy legyen rajta Timi neve, de nekem sehogy sem akart összeállni így a kép. Az az ötletem támadt, hogy csak a T betűt tartom meg, és megpróbálom teljesen beleépíteni a mintába, mintha annak a része lenne.

Így már tetszett, és Ervin is rábólintott. Szóval kezdődhetett a munka, az első nyeregalátét az új műhelyben. A mintát a régebben meglévő színeimből előnemezes technikával készítettem, amivel nagyon szép színátmeneteket lehet elérni, és kevésbé tompulnak el így a minta színei, mint a belenemezelt módszerrel, ami sajnos a jól meggyúrt nemeznél az alap és a minta különböző színű gyapjúszálainak keveredésével elkerülhetetlen.

A kész nemezen a mintát domborvarrással emeltem ki, ami rengeteg idő, de különleges felületet eredményez, és sokat dob az összképen. Igazából ez volt a munka oroszlánrésze.

Kellett még szegély és bőrrátét, de a nagyján túl voltam.

Csak egyetlen aprócska hibát követtem el: a szegélynek szánt nemezzsinór kevés lett. Nyilván.

A színes nemezzsinórt, ha sok kell belőle, általában úgy készítem, hogy először megsodrom a teljes hosszt nyers gyapjúból, kettéosztom, utána festem a kívánt színekre, majd végül készre gyúrom az egészet. Jelen esetben a minta színeiből választottam a sötétebb kéket és a közepes türkizzöldet. A minta színátmenetes, tehát nem kellett nagyon pontos színeket festenem, lényeg, hogy valahol a kék és a zöld között legyenek, és egymástól ne üssenek el nagyon. Mivel ezek kevert színek, nagyon nehéz még egyszer ugyanolyat festeni, ezért oda kell figyelni, hogy elsőre megfelelő hosszúságú zsinórt sodorjak, hiszen toldani nem elegáns és nem is biztos, hogy szépen sikerül. Egyértelmű, hogy amikor sodrás közben azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy kéne még egy fél méter, végül méricskéltem, és úgy döntöttem, hogy áh, elég lesz ez. Hát nem lett. Pont az a fél méter hiányzott.

Kínos.

Mikorra ez kiderült, már fel volt varrva az eleje. Elkezdtem felvarrni a hevederhez való bőrrátéteket is, amik kaptak egy kis mintához illő dizájnt. Ilyenkor (nyilván nem először fordul elő...) új zsinórt sodrok, és két lehetőségem van: vagy sikerül pontosan ugyanolyanra festenem az új zsinór mindkét felét, mint az előző, így amit felvarrtam az maradhat, és csak a nyeregalátét hátuljára kerül az új zsinór, vagy nem sikerül, akkor az egészet ki kell cserélni, hogy mindenütt egyforma legyen. Ezt viszont nem tudhatom előre, szóval mindenképpen meg kell csinálnom még egyszer a teljes nyeregalátétre való hosszt arra az esetre, ha az egész cserés.

Na erre mondják, hogy a rest kétszer fárad.

Festésnél, hogy ugyanazt az eredményt kapjam, egyrészt az alapszínek (itt a kék és a sárga) arányát kell eltalálni, másrészt a festék összmennyiségét a gyapjúhoz képest, harmadrészt a festőlében töltött időt, utóbbi kettő a szín mélységéért felelős. Ha nem egyszerre adom a festőlébe a teljes festékmennyiséget, arra is jobban kell figyelni, hogy egyenletes legyen a festés, ne legyenek erősebb és gyengébb színű részek a gyapjúban. Szépen apránként adagolgatva a festéket és természetes fénynél percenként ellenőrizve az eredményt, végül sikerült megfestenem mindkét színt szinte tökéletesen azonosra.

Innen már eseménytelenül zajlott a munka.

A képen az én kicsilovamon, egy kisméretű angol nyereggel látható a végeredmény:

Már a tervezésnél eszembe jutott, hogy ezt bizony lehetne zsűriztetni is. Igen ám, de a nemezes zsűri nyár végén szokott lenni, arról már lemaradtam. Rákerestem a zsűrinaptárra, és kiderült, hogy Kecskeméten a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület szervezésében lesz még az ősszel egy nemezes zsűriidőpont. Hát így jutott el a nyeregalátétem zsűrizésre, ahol nagy örömömre megkapta a Hagyományos Mester Remek minősítést.

Most már csak el kellett postáznom, Ervin pedig ügyesen eltitkolta az egész hadműveletet karácsonyig.  Remélem, nemsokára a gazdájával készült fotóval egészíthetem ki a bejegyzést.


És itt van: összeöltözve:


Az oldalon látható munkák saját tervezésű alkotások, szerzői jogi védelem alá tartoznak!